Maria Kamenyeckaja
Magyarra fordította: Álmos Beyer
Szereplők:
NORA, ötvenes nő, aki megőrizte szépségét, de természetéből adódóan kissé szórakozott
LORA, Nora húga, vonzó, ragyogó nő
MUSZJA, Nora lánya
VIKTOR, becenevén Albatrosz, Nora volt férje
PHIL, Lora férje, elhunyt
MENYASSZONY, fiatal és nagyon élénk vendég
SZÍNÉSZ, mindkét nővér szeretője, kísértet a múltból
MARK, Lora alkalmi szeretője, vendég
ANYA és FIÚ, vendégek
FODRÁSZOK
Megjegyzés a rendezőnek:
A darab felépítése megengedi, hogy a férfi szerepeket (Viktor, Phil, Színész, Mark) egyetlen színész töltse be.
ELSŐ FELVONÁS
Első jelenet
(Szűkösen berendezett szoba. Régimódi bútorok, keskeny ágy. Szekrény, tükör, asztal. A szekrény ajtaján vállfára akasztott ünneplőruha lóg. A falon rádió.
Az ágyban, félhomályban, NORA alszik. A készülékből recsegés hallatszik, és különféle hangok törnek át a zajon, mintha a rádióból beszélnének).
1. HANG (ismeretlen). Hol vagy? Hamarosan itt leszel?
2. HANG (Viktoré). Hű, mi van az utcán! Láttad-e? Maradj itthon, valami történik odakint…
3. HANG (ismeretlen). Nem kérek enni, tele vagyok. Köszönöm, már ettem.
4. HANG (a Színészé). Mégis mit vársz tőlem? Milyen magyarázatot? Már ezerszer elmondtam mindent.
5. HANG (Muszjáé). Anya! Anya, mit csinálsz? Hova mész?
NORA HANGJA. Itt vagyok! Itt vagyok!
(Hirtelen felgyúl a fény a színpadon, Nora felül az ágyban. Lassan, nehezen ébred fel. Körbenéz, mintha akkor venné észre, hol van. Az éjjeliszekrényen lévő telefonért nyúl, beüt egy telefonszámot.
NORA (a telefonba). Szia. Szia, kicsim. Átjössz az ünnepre? Hogyhogy miféle ünnep? A naptárban írja. Négy szabadnap. Nem tudom, mit ünneplünk. Mi vagyok én, enciklopédia? Igen, igen, meg se különbözetem a hétköznapokat az ünnepektől. A rádión hallottam, hogy ünnep lesz… Akkor jössz, kicsim? És mikor?
(A színpadra lép Lora, vödörrel és felmosóval felfegyverkezve)
LORA. Minden készen áll.
NORA (a telefonba, halkan). Visszahívlak. (Lorának) Mi áll készen?
LORA. Mindjárt érkeznek a vendégek.
(Nora a szekrényhez lép, kiválaszt valamit, rávesz a ruháira egy pulóvert)
NORA. Ezúttal kicsoda?
LORA. Egy anya és a fia.
(Nora leül az asztalhoz, kinyit egy fiókot)
NORA. Menekülnek?
LORA. Nem mondták. (Lora a színfal mögé helyezi a takarításhoz használt dolgokat) Nem kérdezek ilyesmiket a vendégektől.
NORA. Muszja nem jön az ünnepekre.
LORA. Hívott?
(Nora kinyit egy jegyzetfüzetet és valamit lejegyez benne. Lora a tükör előtt tollászkodik: felfrissíti a sminkjét, megfésülködik)
NORA. Én hívtam őt. Mint mindig. Kell venni tejet és vajat. Lora, mennyivel tartozom neked a múlt hétre?
LORA (a tükör felé).Tiszta hülyeség ez. Nem tartozol semmivel. Na hallod, hiába volt ez az egész botox, így is öreg vagyok
NORA. Két évvel fiatalabb vagy nálam. Mintha anya meg apa nagyon sietett volna.
LORA. Mintha tudták volna, hogy kiégnek.
NORA (visszhangozza). Mintha tudták volna, hogy kiégnek… Muszja azt mondja, hogy nem is tudott az ünnepekről… Miféle munka ez, hogy nem is adnak szabadnapot ünnepnapokon?
LORA (nevetve). Nem is tudtam, hogy a szülinapom nemzeti ünnep!
NORA (felnézve a jegyzeteiből). A szülinapod? Miről beszélsz?
LORA. Mégis milyen másik ünnepet vársz a novemberi nyirkos hidegben, mint a szülinapom?
NORA. Tehát a szülinapod az… Én meg gondolkoztam, mégis mit ünneplünk… Emlékeztem, hogy volt valami.
LORA. Elfelejtetted? Úristen, azt hittem, viccelsz.
NORA. Nem felejtettem el. Még át is hívtam Muszját. Tudod, hogy az ünnepnapok mindig összezavartak. Még amikor ünnepi verseket kellett felolvasnom, akkor se gondoltam bele, mi okból kellett.
LORA. Persze, persze. A szülinapom nem igazi ünnep.
(Nora bankjegyeket vesz elő, megszámolja őket)
NORA. Akkor meg mit vagy megsértődve? Néha nem értelek.
LORA. Nem gondoltam, hogy elfelejtenéd a szülinapom…
NORA. Jaj, hagyjad már! Ha megkérdeznéd, mikor van Muszja szülinapja, azt se tudnám megmondani. És egyébként is, téged minden nap látlak. Mit számít az, hogy összekevertem a napokat. Na, tessék.
(Nora átnyújtja bankjegyeket)
LORA. Mi ez?
NORA. Pénz.
LORA. Minek?
NORA. A munkádért.
LORA. Jól értem, hogy akkor szervezzek magamnak én ünnepséget ezzel a pénzzel?
NORA. Ez a takarításért és a vásárlásért jár… meg a vendégek körüli munkáért. Ma egyébként újakat fogadsz, egy anyát és a fiát.
LORA (a táskájába dobva a pénzt). Ma a te feladatod. Én bemegyek a városba. Ha már ajándékot nem kapok, veszek magamnak én valami szépet. Muszja biztos nem jön?
NORA (minimális hangerőre bekapcsolja a rádiót, recsegés és zavar hallatszik). Elfoglalt… Bármikor hívom, mindig elfoglalt. Kérdezem, mi újság? Ugyanaz a válasz: semmi. Mit jelent ez, Lora? Talán valamit titkol előlem? Lehet, hogy csak nem akarja elmondani? Meg tudom érteni… Fáj, de persze… Várj egy percet, mi ez?
LORA. Mi?
NORA. Esik le a gomb. Add ide, megvarrom. Vedd le a kabátod.
(Leveszi Loráról a kabátot, felkap az asztalról egy tűt és cérnát. Leül, elkezd varrni. Lora türelmetlenül vár).
NORA. Tudod… Az az érzésem, hogy… hogy Muszjával tényleg nem történik semmi új. És semmi fontos. Egyszerűen csak mindig elfoglalt. Tiszta hülyeség, hogy elfoglalt. Ok nélkül. Cél nélkül. Tudod… tartalom nélkül. Én voltam elfoglalt – vele, Viktorral, a munkával… Ő pedig?… Mi van az életében?… Jaj, de szeretném tudni.
LORA. Na, befejezted? Még boltba is kell mennem.
FÉRFI HANG A RÁDIÓN (mintha hirtelen szólna). Ideje lenne már összeszedni magadat. Most nem lehet szétesni.
NORA (figyel). Ki ez? Ismerős a hangja.
LORA (felveszi a kabátját).Nem tudom… Mentem.
NORA. Várj egy percet. Mondd csak, mégis hogy találnak meg minket?
FÉRFI HANG A RÁDIÓN. Már megint kezded…
LORA (Az ajtóból, mintha nem hallaná a rádiót). Ki?
NORA. Hát a vendégeink. Hiszen nem reklámozzuk magunkat.
LORA. Mert három út kereszteződésén vagyunk. Jobbra a város, balra vagyunk mi. Egyenesen előre pedig a határ.
NORA. És? Mi van azzal, hogy mi van jobbra meg balra?
LORA. Elkerülhetetlen.
NORA. Micsoda?
LORA. Ha valaki meg akar pihenni egy nehéz út előtt, nálunk köt ki.
NORA. Valahogy furcsa.
LORA. Hát… Létezik egyáltalán bármi, ami nem furcsa? Épp most beszéltél Muszjáról, aki a semmivel van elfoglalva… Na mindegy. Oszd ki a törölközőket, oké? Én már megágyaztam.
(Nora a rádióból kiszűrődő zavaros hangokra figyel)
NORA. A törölközőket?
LORA (Kihoz a színfalak mögül egy kupac fehér törölközőt. Odaadja Norának). Tessék. Adj egyet-egyet az anyának és a fiának. De ne többet, jó? Elég fejenként egy. Holnapután érkezik valami fickó. Nézd, ezen a párnahuzaton van egy aprócska lyuk. Meg tudnád ezt is varrni? Olyan kár lenne kidobni.
(Nora elveszi a párnahuzatot)
NORA. Megvarrom.
(Lora elmegy. Nora veszi a tűt, a cérnát és a párnahuzatot, beleszúrja a tűt az anyagba.
Felszisszen: megszúrta az ujját)
NORA (szájához szorítja az ujját, hogy megállítsa a vért). Ó, jaj már. Csak ez hiányzott…
Elsötétül a színpad
Második jelenet
(Ugyanaz a szoba, csak most teljesen üres. Az egyetlen tárgyak a színpadon: egy babakocsi és egy sámli. Kisbaba sírása hallatszik. A kulisszák mögül, két különböző oldalról a színpadra fut Nora és a férje, VIKTOR.
Viktor fiatal, jó vágású férfi, a 80-as évek divatja szerint öltözve. Nora is fiatalabbnak néz ki, de rajta ugyanaz a köntös van, miközben Viktor láthatóan épp most ért haza).
NORA. Hol voltál?
VIKTOR. Üzleti megbeszélésen.
NORA. Bűzlesz!
VIKTOR. Amilyen a kor, olyan az ember is.
(A baba lassan elcsitul)
NORA. Milyen kor?
VIKTOR. Úgy eltemetted magad itthon, szívem. Mikor voltál utoljára kint az utcán?
NORA. Ma reggel hatkor. Vele itt (a babakocsira mutat). Egész éjjel visongott. Biztos a papáját hiányolta.
VIKTOR (ciccent a nyelvével). Ugyan már. (Körbenéz a szobában) Itt ülsz, tudom, fontos, becsületes munkát végzel, én ezt értem! De az utcán… Na még mi van az utcán! A város, az ország, és az egész világ is változik. Változik! A korunk a végéhez ér, Nora! Érted? Forradalom! Az utcán… Tömegek. Izgatott, boldog, nyugtalan emberek, beszélgetnek, összedolgoznak. Érted? Egymás nyakába borulnak mint, nem is tudom, mint rokonok, akik rég nem látták egymást. Jön a tavasz és egy új világ. Új világ jön, Nora! Új törvényekkel!
NORA. Hogy érted ezt?
VIKTOR. Mi?
NORA. Hogy érted, hogy új?
VIKTOR (enyhe elítéléssel) Most csak viccelsz.
NORA. Egyáltalán nem viccelek.
(A gyerek sírni kezd. Nora kiveszi a takaróba bugyolált babát a kocsiból és ringatni kezdi, a szobában sétál vele.)
NORA. Milyen új világ, Viktor? A régi helyett?
VIKTOR. Olyan. (rosszindulatúan) Olyan, amiben lehetőségek nyílnak. Nekem lehetőségek nyílnak.
NORA. Értem.
(A másik szobában megszólal a telefon. Viktor érte szalad. A gyerek lecsitul Nora karjában, de ő gépiesen tovább járkál a szobában és közben és közben hallgatja Viktor telefonbeszélgetését.)
VIKTOR HANGJA (a színpad mögül). Igen? Igen. Igen. Ott leszek. (nevet) Miket beszélsz? Persze, hogy benne vagyok. Értem, mit van, mit nem érteni? És értékelem (nevet, kissé feszülten). Minden meglesz. Igen, viszhall. Mihamarabb, igen.
Visszajön a színpadra.
VIKTOR (magához ölelve Norát). Láttál már vándoralbatroszt, Nora?
NORA. Nem ismerem az új barátaidat.
VIKTOR. Nem egy emberről beszélek.
NORA. Hanem?
VIKTOR. Madár! Nora, a vándoralbatrosz egy csodás, nemes madár, amit errefelé ritkán látni. De nekem volt szerencsém látni. Elmondom én neked, milyen nemes egy madár. Hatalmas, magabiztos, független. A vándoralbatrosz sehol nem lakik sokáig. Pontosabban az egyetlen, amit tesz, az, hogy a víz fölött köröz és alkalomadtán leereszkedik, hogy egyen vagy megpihenjen. Nincs neki otthona, nincs fészke, nincs családja.
NORA. Akkor meg mi a jó benne?
VIKTOR. Mindig többről álmodik. Többre törekszik!
NORA. Ki?
VIKTOR. Istenem, hát a madár! Az albatrosz. Ki más? (Szünet után) Mi van vacsorára?
A gyerek megint sírni kezd.
NORA. Leves. Vegetáriánus.
VIKTOR. Ennyi?
NORA. Akartam húst sütni, de a fazékban már a leves volt.
VIKTOR. Hát fazékban kell húst sütni?
NORA. Igen.
VIKTOR. Világos. Rendben. Figyelj, nagyon elfáradtam ettől a sok találkozótól, és látod, tervben is vannak a következők. Megyek, ledőlök, jó? Szólsz, amikor meleg az étel és asztalt terítesz?
(Belenéz a takarókupacba, benne a gyerek.)
Kedves kislányunk lett, nem? Adja isten, hogy érdekes élete legyen, érdekes időkben.
Nora gyengéden néz Viktorra.
NORA. Féloldalas a nyakkendőd.
VIKTOR. Kioldod nekem? Milyen csodálatos idő van, igazi tavasz.
(Szabad fél kezével Nora kioldja Viktor nyakkendőjét és felakasztja a tükör melletti fogasra. Egyúttal megáll a tükör előtt, megigazítja a haját, tollászkodik.)
(A jelenetet félbeszakítja a zaj és recsegés, amivel kezdődött az előadás. Hangok egyvelege mondja, hogy vissza kell menni, hogy meg kell állni, hogy futni kell és megállni, és így tovább a végtelenségig.
Kialszik, majd újra kigyullad a fény.)
Harmadik jelenet
(Asztalnál ül és eszik Nora, Lora, az anya és a fia.
Norán az a ruha van, ami az első jelenetben a szekrényre volt akasztva.)
ANYA. Most először vagyok olyan szállodában, ahol a házigazdák a vendégekkel vacsoráznak.
Ugyanazzal a merítőkanállal, amivel Nora a férjének mert levest, most Lora szolgálja ki a vendégeket.
ANYA. Minden vendéget meghívnak vacsorára?
NORA. Nem.
ANYA. Csak minket?
NORA. Így alakult.
LORA. Ma van a születésnapom.
ANYA. A születésnapja?
LORA. Nem értem, miért lep meg ez mindenkit annyira? Megszülettem, tehát van születésnapom. Ő (a merítőkanállal Norára bök) is meglepődött. Most meg ön.
ANYA. Na nem, nem lepett meg. Csak kínos helyzet. Hisz nem tudtuk…
LORA. És nem hoztak ajándékot? Ezt akarta mondani?
FIÚ. És hol vannak a vendégek?
ANYA (a fiának, sziszegve). Nem illik ilyet kérdezni!
LORA. A lánya (megint Norára mutat a merítőkanállal) nem tudott eljönni. Más pedig nincs.
NORA. Nem tudott eljönni. Nagyon elfoglalt. Kenyeret kérnek még? És még bort? (Kivesz a konyhaszekrényből egy újabb üveg bort és letesz egy tálra egy pár szelet kenyeret). Gyerünk, hát inni kell! Lorára! A születésnapjára.
FIÚ (ivás és evés közben). Maguk egy pár?
NORA (erősen figyeli a fiút). Maga meg tetszik nekem. Mindig szerettem a szűkszavú férfiakat.
ANYA. Tizennyolc éves! (a fiának) Hallgass, kérlek! Ne válaszolj! Ülj, mintha itt se lennél!
FIÚ. Azt hogy kell?
NORA. A kérdésére válaszolva, igen, bizonyos értelemben véve egy pár vagyunk. Mint egy… nem is tudom… Mint egy pár uborka. Mint egy pár öreg kutya. Mint egy toll és egy ceruza
LORA. A testvérem.
NORA. Ő pedig az enyém (nevet). Ő a húgom, én a nővére vagyok.
LORA. Vagyis valamilyen értelemben véve egy pár.
NORA. Talán nem olyan módon, mint ahogy gondolta.
LORA. Úgy alakult, hogy mi maradtunk, amikor mindenki más elment.
NORA. Valaki elment, valaki meghalt.
LORA. A kettő egy és ugyanaz.
NORA. Igazán?
LORA. Amikor valaki meghal, róla is azt mondják, hogy „elment”.
NORA. Akárhogy is, én bele tudok botlani a volt férjemmel az utcán; te a te Phileddel aligha tudnál.
LORA. Te most gúnyolódsz?
NORA. Miért jössz egyből azzal, hogy „gúnyolódok”? (Az anyának) Phil Lora férje. Megboldogult.
LORA. Ez az egész „én bele tudok botlani, te nem”, ezt miért kellett? Csak hogy jó kedvem legyen a szülinapomon?
NORA. Nehéz valakit jó kedvre deríteni, aki folyton…
LORA (közbevág). Mert ennek a „valakinek” vigyáznia kell a… a… Én legalább emlékszem a dátumokra és nem keverem össze az álmot a valósággal!
NORA (bort önt). Igyunk rád! (iszik) Boldog születésnapot! (csókot dob Lorának)
ANYA. Boldog születésnapot. Még egyszer boldog születésnapot. De nekünk bizonyára mennünk kéne pihenni. Sokat utaztunk. Elfáradtunk.
(A fiú bólint)
ANYA. Nagyon szépen köszönjük a meghívást. Minden nagyon finom volt. Minden nagyon kedves volt.
(Meglöki a fiút, hogy álljon fel.
A fiú engedelmeskedik, feláll.)
NORA. És honnan jöttek, hová mennek?
ANYA. Aludni megyünk. Vagy… mire gondol?
NORA. Azt kérdezem, honnan utaztak ide és hová utaznak innen?
ANYA. Dolgunk van… Bocsássanak meg, nem szeretnék erről beszélni.
(Lora elpakol az asztalról)
LORA (mérgesen). Teát főzzek?
NORA (az anyának). Tökéletesen megértem! (Lorának) Igen, a tea jó lenne. A tortához?
LORA (hűvösen). Torta majd lesz, amikor megint lesz rendszeres (elhallgat, amikor eszébe jut, hogy ott a fiú)… Amikor újra megtalálom a szerelmet. Süteménnyel és bonbonnal tudok szolgálni.
NORA (az anyának). Így élünk hát… Nem jár a torta… Tehát akkor menekülnek vagy várakoznak? Most lényegében mindenki vagy menekül, vagy vár. Én például várok. Hát maguk?
ANYA (a fiának, suttogva). Menj. Aludj egy kicsit, lehet, hogy éjjel kell majd indulnunk.
Az anya szó szerint a színfalak mögé lökdösi a fiát.
ANYA. (Norának vagy Lorának) Sehova se futunk. (kissé ünnepélyesen) A fiam fogyatékkal él, én pedig kezelésre viszem.
LORA. Igen? Nem úgy néz ki. Olyan kis erősnek tűnik
ANYA. A fogyatékosság nem mindig látszik kívülről. Higgye el, beteg. Olyan beteg, hogy az én feladatom megmenteni őt.
NORA. És hova viszi?
ANYA. Messzire. A tengeren túlra.
LORA. A tengeren túlra? Akkor azt hiszem, a másik irányba kell menniük.
ANYA. Maguk az első megálló. Sokat kell még utaznunk. Sokáig, sok pénzért, és messzire. De ott várnak ránk. Ott találkozunk.
NORA. Orvosokkal?
ANYA. Rokonokkal.
NORA. Tavaly volt egy hasonló esetünk.
ANYA. Hogy értve?
NORA. Ők is kezelésre vittek egy fiatalembert. Csak valami távoli országban tudták meggyógyítani. Ment az egész család: anya, nővér, és hát ez a fiatalember. Az apa maradt pénzt keresni erre a, hogy is mondjam, utazásukra.
LORA. Igen, tényleg. Nagyon hasonló helyzet.
ANYA. Minden helyzet egyedi.
LORA. Na az azért túlzás. Nora persze keveri a napokat és a heteket, és ritkán van ilyen, de itt vele értek egyet. Háromféle vendég van…
ANYA (közbevág). Mennem kell…
NORA. Mi rosszat mondtunk? Hogy rögtön meg kell sértődni?
ANYA. Nem akarok idegeneknek magyarázkodni.
NORA. Semmi esetre sem kell!
LORA. Elnézést, ő meg én zárkózottan élünk, neki meg egyébként is elmentek otthonról, úgyhogy néha tapintatlanok tudunk lenni.
NORA. Főleg te.
LORA. Főleg te.
A fiú visszajön a színpadra.
FIÚ. Anya? Jössz?
ANYA. Mit mondtam neked? (Norának és Lorának) Mindig is nagyon érzékeny fiú volt. Kövekként érték a csapások. Mostanra meg azokból a kövekből kész meteoritok lettek…
(A rádió recsegni kezd. Egy hang szól belőle, monoton hangon, makacsul ismétli, hogy „kövek”.)
LORA. Igen, ismertünk mi hasonló fiúkat…
NORA. Css-ss, Lora.
LORA. Mi az, hogy css-ss? Minek pisszegsz le megint?
NORA. Tudod te azt. Tudod te azt.
(Az anya és a fia elhagyják a színpadot. Lora lefekszik a kanapéra és a rádió zajára elalszik.
Nora az ünneplőruhára felveszi a régi köntöst.)
A darab teljes szövegét kérésre elküldöm.